Tölgy
– Szerinted mennyi időnk maradt? – kérdezte két fáradt sóhaj közt a nő, miközben hanyatt dőlve bámulta a gyenge fényben a mennyezetet.
– Nem gondolom, hogy sok lenne. Próbálj meg aludni. – motyogta vissza a férje, alig halhatóan, mert épp két párna közé dugta a fejét, remélve, hogy teljesen ki tudja zárni a külvilágot.
A Stone házaspár London külvárosában élt, egy teljesen átlagos családi életet. Legalábbis Stone apuka szerint átlagost. Ő úgy érezte, jó lenne egy kis változatosság. Reggel, gyerekek, munka, gyerekek, altatás, végül kicsi görgizés vagy TV, majd alvás. A két havonta menetrendszerű, ’na most már illene sexelnünk nem?’ felkiáltású szeretkezések sem a törték meg a monotonitást, hanem megerősítették Stone apukát abban a hitében, hogy a családi életben minden van, csak spontaneitás és izgalom nincs. Ennek ellenére szerette a feleségét és mind a három gyereket. Jó, az tény, hogy sokszor kellett ezt saját eszébe juttatnia, biztos, ami biztos alapon. A két párna közt arra gondolt, oké, ez egy igencsak elbaszott éjszaka, de legalább más, mint a többi. Legfeljebb majd ülve alszik az irodában holnap.
– Jajj kicsim, nem tudok aludni, annyira, de annyira felkúr ez az egész! – erőltette tovább a kommunikációt hajnal 3kor az ágyban az anyuka, Stone apuka őszinte sajnálatára.
– Értem, engem is, de ez van. Próbálj már meg aludni. – kérlelte reménytelenül kedvesét – Ha én nem alszom, senkinek nem tűnik fel, nem leszek lassabb, vagy kevésbé unalmas, de te egész nap hisztizni fogsz, aztán, ha hazajövök, én leszek a hibás.
– Jajj megint ezzel jössz, hogy a te életed milyen unalmas és szar, akkor minek vagy velünk? És holnap itt akarsz hagyni a 3 beteg gyerekkel?– csattant fel Stone anyuka majd felült a matracon és lerántotta Stone apuka fejéről a párnát, ami nem bizonyult hatásos menedéknek az apa számára.
– Először is a kicsi nem beteg csak elvetemült.
– De még lehet!
– Annak sosincs baja, te is tudod. Az ajánlott elfogyasztandó koszmennyiség per fő, az egy kiskanál per év. Szerintem ő napi egy merőkanalat tol, nincs okunk aggódni, 500%-on pörög az immunrendszere. – próbálta az apa hűteni a kedélyeket.
– De akkor tényleg mész dolgozni? – kérdezett vissza anyuka kicsit békülékenyebben? És odahajolt Stone apuka arcába, ahhoz az archoz, ami bár nem volt szépnek mondható, mégis végtelen türelmet és jóságot árasztott. Egy világosbarna kócos haj, fehér, enyhén szeplős bőr, bernáthegyi szemek, lefelé görbülő ajkak, egy tipikus angol apuka ábrázata, mégis olyan kedves a szívének. És tudta, hogy ez az arc és a hozzá tartozó férfi nem fogja cserben hagyni.
– Nem tudok maradni, muszáj bemennem, nincs több szabadságom. – Stone apuka ebben nem hazudott, de meg tudta volna oldani, csak akkor hol alszik másnap? Itthon esélytelen. Jó, a WC-re be lehet szökni 20 percre, talán kétszer is, ha elég meggyőző tud lenni. Meg a kicsit is lehet altatni, de az meg másfél-két óra a kurva kemény földön, a kiságy mellett. – Értsd meg drágám, nem lenne jó, ha kirúgnának. – fordult oda felesége pilates-től kissportolt sziluettjéhez.
– Aha köszi, életünk legszarabb éjszakája után, azért nem ezt vártam. – nézett újra a mennyezet felé megoldást remélve Stone anyuka. Kék szemei izzottak és szinte bevilágították az éjszakát, vörös haja szétbomolva omlott a párnára. Most valóban úgy érezte magát, mint egy dühös sárkány. Aztán jött a hős angol lovag, és bátran fölé hajolt, nem félve a súlyos következményektől, rámosolygott és csókot nyomott az arcára.
– Honnan tudod, hogy ez életünk legszarabb éjszakája? Még csak hajnal 3 van, esélyes, hogy lesz ez még rosszabb is. – mosolygott feleségére a bátor, vagy botor Stone apuka.
Stone anyuka elmosolyodott és úgy szelídült meg egy szempillantás alatt, mint mikor egy csaholó kutya előtt hirtelen elfogy a kerítés és rájön, hogy az a gaz kóbor kutya nem is olyan szarfej.
– Annyira hülye vagy! Lehetne szarabb? – próbálta visszaerőltetni magára a rosszkedvét – A lányunk harmadjára hányt, és egyszer sem ért ki a WC-re.
– Észrevettem, én takarítottam.
– Oké, de én meg ötödjére mentem a kicsihez, mert anya gyejézett.
– Hidd el én simán mennék helyetted, felőlem ordíthat, de hányást takarítani? Tudtad, hogy kukorica minden hányásban van? Hol evett egyáltalán kukoricát, azt mondta krumplifőzelék volt a kaja a suliban.
– Jó, én nem azt mondtam, hogy neked jó volt, és köszönöm, hogy segítesz. – enyhült meg újra az anyuka.
– Nem segítek neked. En is szülő vagyok 11 éve nyomom az ipart, ha nem tűnt volna fel. – kérte ki magának Stone apuka.
– Tudom-tudom, de mikor lesz ennek vége, mindjárt kelthetjük Lisá-t inhalálni és a kicsi szerintem tuti felkel. Mész vele, vagy inhalálsz?
– A kurva hörghurut! Utálom az inhalálót, akkor inkább a kicsi.
– De akkor meg felébreszti a nagyot szegényt. – aggodalmaskodott az anyuka.
– Juhúúú akkor inhalálásra fel, de. Nem értem miért kérdezed meg, ha nincs választásom.
– Van választásod, de nem akarom felkelteni a nagyot.
– Oké, értem, inhalálunk. – adta meg magát végleg a férj. Miközben tápászkodott fel, azért még hozzá tette – Szerintem amúgy a legszarabb éjszaka az első volt, mikor a nagyot hazahoztuk a korházból.
– Mondjuk az tényleg kemény volt, sírtam és sírtam és fogalmam sem volt mit csináljunk. – emlékezett vissza Stone anyuka.
– Ja és sajnos nem játszott az opció, hogy kösz mégsem kérjük visszavisszük.
– Pedig párszor megfordult a fejemben.
– Na jó, de balfaszok voltunk. Egész éjjel csöcsön volt szegény, vagy 18szor cseréltem neki pelust.
– Oké, de te nem láttad, a korházban mindig rögtön bealudt, és azt hittem éhes vagy valami baja van.
– Vágom én meg kólika pózt jártam vele, meg kólikatáncot, pedig még csak nem is sírt. Emlékszel, hogy 3 környékén megpróbáltál rábeszélni, hogy hozzak neki szélcsövet, mert biztos beragadt a puki, attól nem tud aludni. – nevetett fel Stone apuka.
– Sajnos emlékszem. Meg arra is, hogy aztán a cumizavarosnak hittem, de mentségemre szóljon, hogy túl sok felkészítő cikket olvastam el.
– Ohh igen a cumizavar para volt a csúcspont. Nem felejtem el, hogy hajnal 4kor hulla fáradtan Youtube-ról képeztem magam tovább cumizavarból. Bőszen állítottad, hogy a tápszeres cumitól elfelejtett szopizni. majd nekiálltam szopó edzést tartani a 3 napos lányunknak valamikor 4-5 között.
– Oké, lehet arra ráparáztunk kicsit. – Nevetett fel Stone anyuka – Majd végelgyengülésben aludttatok el 8 körül.
– Igen és 10-re jött a háziorvos. Bemutattuk neki a szopikázást, és elővezettük a cumizavar kérdést. Szerintem annyira gyökérnek szülőt még ebben az országban nem tartott orvos, mint minket.
– És mit kérdezett? ’Kedves szülők, altatni nem próbálták véletlen, ringatás, éneklés ilyesmi?’ – kacagott most már hangosan az anyuka.
– Arra a fene se gondolt. – nevetett az apuka is – Tudod mit? Így utólag nem is olyan rossz emlék ez. Lehet pár év múlva majd a ma estén is röhögünk.
– Nehezen hiszem, de úgy legyen.
– Na megyek keltem Lisát, inhalálásra fel. – azzal Stone apuka felállt a matracról, ami éppen csak elfért a nappaliban a kanapé és a fal között.
– Kicsim, amúgy jó ötlet volt ez a hencsergő, szeretlek. – búcsúzott anyuka.
– Mi mást lehetne csinálni egy rakás beteg gyerekkel, mint hencseregni a nappaliban? Na mentem, én is szeretlek.
Stone anyuka még odapillantott férjére, és egy kicsit megnyugodott a lelke. Nem egyszerű ez az éjszaka, nem egyszerűek a hétköznapok sem, sokszor valóban egyhangúnak tűnnek, de az is lehet, hogy csak többször kellene megállni és értékelni, ami van, és amit együtt megéltek. Csak bámulta újra a mennyezetet, a jó angol tölgy burkolatot, ami olyan volt akár az életük. Elsőre talán kopottasnak és unalmasnak tűnhet, de igazából erő és szépség is lakozik a mélységeiben. Végső soron pedig melegséget áraszt. Nem egyszerű szülőnek lenni, de jó, megéri, még a nehéz esték ellenére is.
– Anyjaaa gyejee, gyejee anyjaaa!
– Ezt nem hiszem el!!! – Stone anyuka fájdalmasat üvöltött a párnájába, hogy erőt gyűjtsön, mert még mindig csak 3.15-volt.
